Angliai kintlétem,már már igazán "kalandosramondható" hiszen rentgeteg dolgot megélek itt,amiről nem is gondoltam hogy megtörténik...előző írásaimban az első összeköltözés nagy élményét ecseteltem,s boldogan közölhetem hogy még mindig tart,és közel fél éves együtt élésünk során,nem apadt köztünk a szerelem...azt gondolotam,titkon hogy majd lesz valahogy végülis semmi sem tart örökké miért pont ez tartana,hiszen szimpla 3hónap együttlét után költöztünk össze.Persze mondanom sem kell,hogy első néhány nagy veszekedésünk,a mondhatnoi csúnyább verzióból már megtörtént hiszen össze vagyunk zárva, és egyikünk problémája az együttal a kettőnké is.Nagyjából annyi hogy ha két emberből huzamosabb ideig csak az egyiknek van munkája önhibáján kívül,az mindkét fél részére anyagi hátrébblépéssel jár,ami meg ingerlékenységet és veszekédést von maga után.De a nehéz helyzetek azok amik közelebb hozzák az emebreket egymáshoz szokták volt mondani,s a frázisok varázsa a mai napig gyönyörködtett.S hogy lakótársainkról is ejtsek néhány szót:)Amikor ideérkeztem,már a hírem megelőzött hiszen párom már nagyon várt,s újdonsűlt lakótársaink szenvedték meg a nyávogását,s utánam való sóvárgását.Szóval az első reggelem volt talán mikor még a csipám ki se nyílt,mindenki tudja milyen érzés,megkaptam az első "ukázt",és kéretlen tanácsot hogy ,merre találom a tisztítószereket és mi a takarítási rend.Gondoltam is magamban,hogy úúúú,hát ezzel a csajjal sem leszek nagyon jóban,hiszen elkövette a legnagyobb hibát és hülyeségekkel traktált ébredezés közben...de végülis be kell valljam hogy ahhoz képest mágis ő az akivel a legtöbbet sikerül beszélgetni és olykor még a bánaomat is ha megosztom vele,saját meglepődésemre igenis tud segíteni olyan értelemben,hogy más aspektusból világítja meg a dolgokat,és persze,valamelyest pótolja a barátnőkkel folytatott beszélgetéseket,melyeket nehéz pillanatokban igényel az ember,mint egy falat kenyeret.Volt itt már néhány emberke akik jöttek mentek ,szerettük őket meg nem,de így van ez jól,hiszen egy csomó idegen felnőtt él együtt egy idegen országban ,ahol ha belegondolsz,mindig kaphatnál egy rosszebb szomszédot is aki maga a gusztustalanság megtestesítője vagy épp a késelős gyilkos.Volt itt egy fiatalka házaspár,akiket barátommal különösképp,kedveltünk,és én a lányért meg voltam őrülve,mert nagyon a szívemhez nőtt.Rentgeteget beszélgettünk,és nagyon közel éreztem magamhoz emberileg.Kicsi reményt adott hogy lehet itt kint is életszóló barátságokat is akár kötni...de sajnos hazamentek,pedig rentegeteget pedzegettem önzőségem nekik,miszerint nekem kell az hogy maradjanak,de sajnos ők itt nem voltak boldogok nyelvtudás komoly híján,ezt meg is tudom érteni,tehát én nem marasztalhattam.És persze nagyon is megértem hoyg miért nem volt maradásuk,ők már házasok voltak,és az élteüket nekik már nem kellett elindítani,ők csak szerncsét akartak próbálni és itt nem jött össze,de veszetni nem vesztettek semmit hiszen volt egy egészséges 3-4 hónapuk míg jól szétnéztek:)És persze én sem biztos hogy itt akarnék majd családot alapítani ahol az emberség felhígulásának,és a vandalizmus és emberi butaság,bunkóság egyik nagy olvasztótégelyében lehetünk tanúi mindennek.szóval nagyon hiányoznak,de a távozásuk körül kialakuló társaság amiből ők abszolút hiányoznak sem egy utolsó banda.NAgyon jól összeverődtünk,és igazából nem töltöttük ki az egész házat meg az összes szobát de őszintén szólva egyikünknek sem hiányzott még másvalaki,valakik ide.Mi nagyon jól elvagyunk meg van a kis életünk,és ha kicsit nagyobb lenne a ház vagy csak egy utcán belül laknánk közeli szomszédságban,akár hosszú évekre is nyúlhatnának mi 6ónk barátsága,ill.az egymás iránt táplált kölcsönös szimpátia.Szeretünk együtt élni alapvetően,és jó a mindennapokat néhány ilyen jó emberrel megosztani,nem gondoltam hogy nekem ez egyébként mennyire fog menni,de nekem őszintén szólva tetszik ez az életforma.Nyílván mint a legtöbb pár mi is szeretnénk ketten élni saját lakásban ahol meztelen rohangálhatunk anélkül hogy azon aggódnánk hogy épp ki van kint a konyhában vagy hasonló,de ez teljesen értehtő,hiszen az érzéssel,nem vagyunk egyedül.Persze ha ez megtörténik egymásnak a létogatása nmew maradhat el,mert kötettek itt jó barátságok,pláne a paik közt szerintem:)nah meg miért ne,mesterien tudunk otthon alkoholizálni és házimohítót keverni és elfogysztani,úgy ahogy egy magyar vígad idegen országban:)És igen akik azt gondolták hogy nem nagyon akrok hazamenni majd,nem tévettek nagyot,bár nevetnem kell ha a mai napig arra gondolok,hogy olyanok mondták ezeket aki soha nem ismertek mégis olyan meggyőzően néztek a szemembe és mondták el gondolataimat,hogy szinte bántam hogy nem röhögtem fela akkor és adtam ki magamból a jól megérdemelt "most én jövök és elmondom neked hogy én mit gondolok" dolgot.NAh mindegy részeben igazuk volt...de nem volt nehéz kitalálni hiszen úgy jöttem ki hogy kintlétem intervallumát nem határoztam meg években,hónapokban,csak megvontam a vállam és kijöttem,hogy megtaláljam a boldogságot.Megtaláltam.S bevallom nehéz nagyon nehéz időket élünk,ami olykor a szétköltözés határait súrolja,mégsem bántam,bántunk meg egyetlen pillanatot sem,és nem vagyunkhajlandóak egy pillanatnyi nehézség miatt egymás szerelmét nélkülözni,és oktalanul eldobni.Milyen nagy ostobaság is lenne,ha hirtelen felindulásból ezt megtennénk.Majd úgyis hoz valami jobbat az élet,mert ez mindig így van csak míg el nem jön az áttörés bizony az ember kicsit veszít abból a hitéből,mint amivel nekiindult a dolognak.Abszolút sokat köszönhetek a házból a két lánynak akikkel,egy-egy eszmecsere mindig visszaránt egy kicsit a valóságba.É skivételesen nem én vagyok az idősebb és bölcsebb,hanem én tanulok másoktól,mások gondolataiból,tapasztalataiból,ami nekem kifejezetten teszik.Globális a probléma amivel most mi is küzködünk csak egyedi lesz azáltal hogy a mienk,és más egyéb dolog is ötvözi,ám más szemszögből átgondolva nem is tűnik olyan borzalmasnak,csak benne lenni nem kellemes,dehát kinek az.
Sokat gondolkodtam mindig is azon hogy vajon mikor jön el a pillanat amikor azt mondom,hogy megtaláltam az igazit,és akitől én komolyabb dolgot is szeretnék vagy el tudnám vele képzelni a jövőmet vagy ilyesmi,és persze retgeteg gyermeteg elképzelésem volt róla hogy ha ez getörténik akko raz olyan szerelem lesz első látásra,és hogy azonnal összeköltözünk,meg összeházasodunk,és szerelemgyerekeink lesznek meg ilyen és ehhez hasonló képzetek.MIlyen balga is voltam meg naív...De a sztori maga szebbre sikerült még így is,és egy apróbb tündérmesének még így is megfelel,hiszen nincs is annál jobb élmény mint a párok "hogyan ismerkedtünk meg"sztoijai és hasonlók.
Annyit tudok,hogy szeretnék együtt maradni,a mostani helyzetünk ellenére is hiszen ennyire fiatal szabadelvű embernek nem lenne kötelezeő együtt nyűglődi,de mégis megtesszük,s folyamtos jelszó a " jobb érdekében" és a "megoldjuk".De én biztosan tudom,hiszen csak a magam nevében beszélhetek,hogy nélüle az életemnek is vége lenne,nem lenne kedvem újra kezdeni dósenki mással,mert akit így szeretünk mint most mi egymást abból az életben csak egyetlen egy van,a többi csak árnyéka ennek,s emlékezés arra,hogy milyen volt meg a megbánás az örökké való gondolat,a mi kísért minden utána levőn,hogy lehetett volna másképp is.Ám akik egymásnak vannak teremtve igyanakkor együtt is kell hogy maradjanak,hiszen nekik ez jutott boldog osztályrészül.S én tudom,hogy benne látom majdani gyerekeim apját,a férjet aki egy életen át egy darab belőlem,a vőlegényt akivel a legromantikusabb fiatalkori élmények kötnek össze,a barátot,akivel flúgosnak lenni teljesen hétköznapi,s hogy a nem normális a jó,a szintén barátot,akivel oda-vissza tanulunk egymástól,aki vakarja az én hátam, és én az övét,a szeretőt,aki megmutatja,hogy igenis aki nem engedi be a szenvedélyt az életébe az unalmas ember,és hogy magadra lelj vele az adott pillanatban,és hogy amikor nem bújhatsz sehová akkor is szereti azt amit lát,hanem jobban mint annak előtte,akivel mindig ugyanolyn minden alkalom, mint az első,sőt inkább jobb.Idén töltöm a 23at,és nekem megadatot ez az érzés máris.Ez egy hatalmas adomány.S atengernyi ömlengés a sablonos szerelemről,még mindig aktuális,hiszen mind utáljuk az efféle nyáladzást,ám ugyanakkor tudjuk is hogy minden ember pontosan ugyanerre törekszik vagy épp áhítozik,hiszen be van építve a génjeinkbe,hogy szerelmesek akarunk lenni.....
