.....mint tavaszi zápor fűszere a földnek...Mohoságunk oly végtelen..a sose elég sem jó kifejezés eme szenvedélyre...
rám nézel-rád nézek..gyöngéd jó éjt puszi...s hirtelen megtörténik...megszűnik minden és átadod magad és valami nagyon különleges kerít hatalmába....örökké csak isteneknek áldozunk az édes bűn oltárán és még dionüszosz is elbújsosna, ha tudná azt amit mi teszünk, amikor egymásra éhezve forrunk egybe...Moirák fonják életfonalunk s egyre szorosabbra kötik a mi szálaink, melyek összekötnek, és múzsák lengik körbe minden percünket,és kísérnek az úton melyre léptünk....Olümposzi derű,erkölcstelen-szenvedély,végtelennek tűnő borzongás...
| "...Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nemcsak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is." |
Müller Péter
| "...Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nemcsak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is." |
Goethe
| Gondolat-hullámhosszon hagyom: felemeld nyakig, letépd ruhám, kibonts a bozót-bizonytalanból: széles gondolat-hullámhosszon magadhoz húzol, megragadlak, belebódulsz céda pucérságomba, izgága ölemet öledre lakatolom, hívogató hajlataim varázstüzétől cselszövő szerelemhamvasztáson együtt emelkedem veled kéjben, minden mozdulat hű választ kap: szeretőknek szentelt bájvonás arcomról arcodra átszálldogál, a csenevész, nyápic portéka-vágy érik lepedőn gondolat-napsugárnál |
idézet.
szerintem pontosan leírjak azt ami köztünk tombol 1-1 újabb egymasra találásban....
Ha valaki megbotránkozna ezen sorokon...előszőr inkább gondolkozzon el...hogy mikor élt igazán...tudja e, hogy élt igazán valaha...hogy érzett-e hasonlót és ha igen, akkor azt mennyire imádta...mert legbelül mindenki vágyik arra ,hogy a lehető legközelebb tudja magához a párjat...és mindenki ugyanannyira szereti megtenni újra, és újra azt ,amiről azt hajtogatj,a hogy mily erkölcstelen...holott a lelke mélyén csak igazán irigy, hogy valaki olyat tapasztal ,amit ő talán soha sem fog....és ennél kevesebbet soha nem akarok...ilyenkor minden porcikámban élek,lélegzem,létezem,és súlytalanná válok...és hazudik, aki azt mondja ,hogy ezek a dolgok nem fontosak egy kapcsoltban...dehogynem nagyon is...mert sablonokat hajtogatni egyszerű de átélni azt, ami igazi...csodálatos....
